Temerini Magyar fiatalok esete

A Szerb Köztársaság Belgrádi székhelyû Alkotmánybíróságának

Kapcsolat: posl. br. k 472 / 04

Az Újvidéki Kerületi Bíróság ítélete értelmében, amely a "Posl. br. k 472 / 04" nyilvántartási számot viseli, 2005. április 11-én elítéltek minket összesen 61 év börtön büntetésre, gyilkossági kísérlet bûntette miatt a Szerb Köztársaság Büntetõ Törvénykönyvének 47. szakasza. 2. bekezdése 2 pontja alapján, kapcsolatosan az Általános Büntetõ Törvény 19. szakasza alapján, és ennek értelmében:

Máriás Istvánt - 15 év letöltendõ börtönbüntetésre

Horváth Árpádot - 10 év letöltendõ börtönbüntetésre

Szakál Zoltánt - 11 év és 6 hónap letöltendõ börtönbüntetésre

Uracs Józsefet - 11 év és 6 hónap letöltendõ börtönbüntetésre, és

Illés Zsoltot - 13 év letöltendõ börtönbüntetésre

2005. szeptember 05-én a Szerb Legfelsõbb Bíróság, mint az illetékes másodfokú bíróság a fellebezési tanács nyilvános ülésén, amely 5 bírósági tagból áll, és mint a tanács elnöke Janko Lazareviæ, Ljubomir Vuèkoviæ, Milena Iniæ Drecun, Goran Èavlina és Bato Cvetkoviæ tanácstagok, és Nebojsa Pavloviæ tanácsadó, elutasította az elítéltek és a védenceik fellebezését, és az Újvidéki Kerületi Bíróság ítéletét teljes egészében helybenhagyta.

Az elítéltek az említett jogerõs ítélet "k?. 1. 1120 / 05" kézbesítése után a Büntetõ eljárásról szóló törvény 428. szakasz. 1. bekezdése alapján benyújtották a kérvényt a törvényesség kivizsgálására, és a jogerõs ítéletre, továbbá 2006. június 22-én a Szerb Legfelsõbb Bíróság elutasította az elítéltek és az õ védenceik kérelmét, de az Újvidéki Kerületi Bíróság "Posl. br. k 472 / 04" ítéletét, és a Legfelsõbb Bíróság "k?. 1. 1120 / 05" ítéletét helybenhagyta.

Mivel mi úgy tekintjük, hogy az egész folyamat, mint az elõbb említett ítéletek súlyosan sértik az emberi és a kisebbségi jogokat, az Európai Konvenciót az emberi jogokról és a polgári szabadságról, még a Szerb Köztársaság Alkotmányát is, a Szerb Köztársaság Alkotmányának 170. szakasza alapján

Alkotmányos Fellebezést

jelentünk ki, a következõ okok miatt:

a.. 1. A diszkrimináció tiltása, 21. szakasz a Szerb Köztársaság Alkotmányából.

b.. 2. Az igazságos ítélkezéshez való jog, 32. szakasz a Szerb Köztársaság Alkotmányából

c.. 3. Szabadságvesztett személlyel való bánásmód, 28. szakasz a Szerb Köztársaság Alkotmányából

Magyarázat

1.- Úgy tekintjük, hogy az elsõ és másodfokú bíróság a fent elmített ítéleteket oly módon hozta meg, hogy figyelembe vette a vádlottak (mostmár elítéltek) nemzeti hovatartozását, tudva tudván hogy ezzel megsértik és ellentmondanak a Szerb Köztársaság Alkotmányának, az Európai Konvenciónak és az Emberi és Kisebbségi Jogok Törvényeinek. Ezt látni lehet az egész eljárásból, illetve annak levezetési módjából.

2004. június 28-án a vizsgálóbíró nem is közölte az eljárási folyamat levezetésének nyelvét, és így a bíróság nem adott lehetõséget arra, hogy megértsük pontosan mi minden szól ellenünk, igaz, hogy utólagosan be lett vezetve a jegyzõkönyvbe, hogy az eljárás nyelve "szerb - magyar", ami teljesen érthetetlen, mert úgy tudjuk, hogy a vádlottat csak egy nyelven lehet kihallgatni, akkor is ha a bíróság egyszer (utólagosan) közölte az eljárási folyamat nyelvét, a törvény szerint azt a nyelvet nem lehet változtatni. Még úgy is, hogy kétszer fellebbeztünk erre a körülményre is a Szerb Legfelsõbb Bíróságnak, a fellebbezési kérelmeket valamilyen prevenciós okoból kifolyólag nem fogadták el. Ilyen módon még az eljárás elõtárgyalás fázisában a bíróság megsértette a mi feljebb említett jogainkat, mert lényegében nem engedélyezte, hogy a saját anyanyelvünket használjuk. Habár összesen 61 év börtönbüntetésre ítéltek el bennünket, habár nagyon sok olyan példát hozhatnánk fel, ahol a másmilyen nemzeti hovatartozású vádlottak mégis 3-tól 6 hónapig terjedõ büntetést kaptak, úgy véljük, hogy csak amiatt ítéltek el bennünket ilyen kegyetlenül nagy börtönbüntetésre, mert nemzeti kisebbség vagyunk és a sértett a többségi nemzethez tartozik. Ezeket az állításainkat be is tudjuk bizonyítani - ezekbõl és a fent említett okokból kifolyólag úgy tekintjük, hogy az ellenünk lévõ eljárást nyomás alatt vezették le, illetve hogy diszkriminációt alkalmaztak ránk nemzeti hovatartozásunk miatt.

2.- Úgy látjuk, hogy az elsõfokú eljárási folyamat alkalmával súlyosan megsértették a fent említett jogainkat, az elsõ határidõ alkalmával Zdenka Stakiæ bírónõ kizárta a nyilvánosságot, csak azért mert a sértett édesanyja kijelentette, hogy "minden magyar bûnözõ" - úgy tekintjük, hogy a bírónõ nem járt el igazságosan az okból kifolyólag, mert megtehette volna, hogy csak a hölgyet zárja ki, és nem hogy ez az egy személy miatt megbüntesse az összes jelenlévõt. Továbbá 2005. március 21-én a bírónõ megfenyegetett bennünket ezekkel a szavakkal: " Nevess csak, nevess, aki a végén nevet az nevet a legédesebben! " - azt kérdezzük mit kellene, hogy jelentsenek a szavai, lényegében igazából azt látjuk, hogy a bíróság ilyen magatartással a tudomásunkra hozta, hogy el leszünk ítélve, illetve bûnösnek nyilvánított bennünket, mielõtt meghozták volna az elsõfokú ítéletet. Továbbá háromszor vettek tõlünk vért és vizeletet, kétszer a temerini rendõrségen, és egyszer az újvidéki vizsgáló börtönben - még akkor is, ha a vérvizsgálattal megállapították, hogy mindenki, még a sértett is a 0 (nullás) vércsoportba tartozik, mi akkor is meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy ez nem igaz.

A bíróság elütötte a védelem javaslatát, hogy a szakemberek ismételjék meg a vérvizsgálatot - feltehetjük a kérdést, hogy miért nem hagyta jóvá a bíróság ezt a javaslatot? Továbbá a szakemberek a vérvizsgálattal állítólag megállapították, hogy a vérünkben nem volt jelentõsebb mennyiségû alkohol, sem orvosság vagy kábítószer - mi tudjuk, hogy ez nem igaz, de a bíróság mégis elvetette ezt a javaslatot is, és mindezen felül ezt a mi állításunkat igazolták az ügyészség tanúi is, de sajnos sem az elsõ-, sem a másodfokú bíróság nem tulajdonított az egyes tanúvallomásoknak semmilyen jelentõséget, mind a mai napig nem tudjuk, hogy a bíróság miért értékelte csak azokat a vallomásokat, amelyek minket terhellnek, de azokat a vallomásokat, amelyek a védelem javára mentek volna, valamilyen érthetetlen okok miatt, és egyfajta "laikus" magyarázattal, elvetette. A védelem a fõtárgyaláson sokszor ajánlott tanúkat, többek között a következõ tanúkat szeretnénk kiemelni: Dusan Desnica rendõrt, és a temerini rendõrség parancsnokát Miskolci Lajost, amely tanúkat a védelem javasolta az okból, mert õk kellõ pontossággal rá tudnának mutatni arra, hogy milyen szellemi állapotban voltak a gyanúsítottak 2004. június 26-án az elõzetesbe helyezéskor, de a bíróságnak errõl a kérdésrõl késõbb kellene döntenie - legalábbis ez volt a tanács elnök asszonyának közlése, de bizonyos érthetetlen okokból kifolyólag a bíróság errõl nem is hozott döntést. Úgy véljük, hogy a bíróság azért nem döntött errõl a javaslatról, mert ezek a tanúk igazolták volna a mi állításainkat és az egyes tanúk állításait, amelyeket a bíróság nem értékelt az elsõfokú ítélet meghozatala alkalmával. Úgy látjuk, hogy a bíróság effajta magatartásával súlyosan megsértette, a védelem joga a Büntetõ eljárásról szóló törvény 368. szakasza 2 bekezdése alapján, de a Szerb Legfelsõbb Bíróság még ennek a ténynek sem tulajdonított semmilyen jelentõséget.

2006. április 11-én az Újvidéki Kerületi Bíróság összesen 61 év letöltendõ büntetésre ítélt el bennünket.

Az ítélet magyarázatában olyan tényeket, vagyis jobban mondva "bizonyítékokat" hoznak fel, amelyek nem is voltak a vád tárgya, illetve azokat a tényeket fel sem hozták a fõbb átkutatásoknál, ezzel a magatartással pedig az elsõfokú bíróság átvette az ügyész szerepét és jelentõs sérelmeket okozott a bûncselekmény szabályaiban a Büntetõ eljárásról szóló törvény 368. szakasza 1. bekezdése. 8 pontja. alapján, de még ennek a törvénysértésnek sem a Szerb Legfelsõbb Bíróság egyáltalán semmilyen jelentõséget nem tulajdonított. Továbbá a Kerületi Fõügyész helyettese a fellebbezésében sértett állatoknak is nevezett minket, amit az ügyész oldaláról súlyos törvénysértésének tekintünk.

Úgy véljük, hogy mindez, amirõl feljebb beszámoltunk, súlyosan sérti a Szerb Köztársaság Alkotmányát - Az igazságos ítélkezéshez való jog, 32. szakasz a Szerb Köztársaság Alkotmányából, az Emberi és Kisebbségjogok Európai Konvencióját, és a Büntetõ eljrárásról szóló törvényt is.

3.- 2004. június 26-án az Újvidéki Vizsgálóbörtönbe való beidézés alkalmával súlyos erõszakot hajtottak végre rajtunk, szintén nemzeti hovatartozásunk miatt - a "megverettetés" után 5 napig magánzárkában voltunk, úgy is, hogy nem követtünk el semmiféle szabálysértést - még orvosi ellátásban sem részesítettek bennünket - ez a megverettetés miatt még mindig súlyos egészségügyi károsodásaink vannak.

Úgy véljük, hogy a hivatalos biztonsági szolgálat ilyen cselekedetével súlyosan sérült a Szerb Köztársaság Alkotmányának 28. pontja.

Jelenleg a "KPZ Sremska Mitrovica" börtönben, a büntetésünk letöltésén tartózkodunk, ezt a fellebbezést pedig szüleinktõl küldjük, mert félünk hogy a börtön igazgatóságán keresztül Önök ezt nem kapnák meg.

Mindezt amit feljebb felsoroltunk, bizonyítani is tudjuk!

JAVASOLJUK:

A Szerb Köztársaság Alkotmánybíróságának, hogy az Újvidéki Kerületi Bíróság 2005. április 11-ei K. 472/04 számú ítéletét, valamint a Szerb Köztársaság Legfelsõbb Bíróságának 2005. szeptember 05-ei, 1120/05 számú jogerõs ítéletét HELYEZZE HATÁLYON KÍVÜLRE.

Tisztelettel: Az elítéltek:

Máriás István 7596/2

Kelt: Mitrovicán, Uracs József 7597/2

2006. november 13-án Szakál Zoltán 7598/2

Horváth Árpád 7599/2

/Megjegyzés az Emberi Jogi Központtól: Illés Zsolt pusztán technikai okokból nem tudta aláírni a beadványt, de természetesen annak tartalmával teljes egészében egyetért/